(Magyar Idők 2017 március 23)

https://magyaridok.hu/velemeny/hazugsagok-belfoldi-fogyasztasra-1502206/

Ha egy cég hatástalan anyagokból állít elő egy kotyvalékot, amit gyógyszerként kínál eladásra, úgy gazdasági bűncselekményt követ el és talán számolnia kell az áruhamisítás következményeivel. Ám ha valaki díszes címkével ellátott üvegcsébe tölt vitriolt és ártó szándékkal árusítja portékáját kozmetikumként a zug piacok átláthatatlan szövevényében, úgy a köztörvényes bűnözés legsúlyosabb esetének egyikét valósítja meg, büntetéstől mégsem kell tartania, mert bízhat benne, hogy nem kapják el. A vietnámi háború idején, valószínűleg nemcsak Magyarországon, de a „szocialista tábor” országainak mindegyikében fölröppentették időről-időre a hírt, hogy az „imperialista hódítók” játékszernek álcázott robbanó tölteteket dobálnak le repülőgépekről iskolák közelébe és játszóterekre. Könnyen megállapítható, hogy itt a megtévesztő címkézés két egymásnak ellentmondó variánsával állunk szemben, melyek egyike abban áll, hogy az amerikai hadvezetés játék-babának, mackónak álcázott gyermekgyilkos eszközökkel igyekezett demoralizálni az ellenséget. A másik pedig azt valószínűsíti, hogy az újságírói etika fedezéke mögé bújva igyekezett a kommunista propaganda olyan hamis képet festeni ellenségeiről, amely minden józanul gondolkodó emberben ellenérzetet kellett, hogy kiváltson.

Nem sokban különbözik ettől e hadviselési elvtől a liberális véleménydiktatúra megvásárolt újságíróinak azon állítása, miszerint magyar határvédő szervek kegyetlen, brutális bántalmazásban részesítik a migránsokat, akik áttörik „a jogsértő módon felépített technikai zárat Magyarország határain és jogos igényeiknek megfelelően igyekeznek országunkon át nyugatra”. Svéd újságírók tudni vélik, hogy az „Orvosok Határ Nélkül” (OHN) nevű szervezet munkatársai indokolatlan bántalmazás nyomait fedezték fel visszatoloncolt migránsokon – mintha a nyomokról valóban meg lehetne állapítani, hogy azok indokolt vagy indokolatlan közbenjárás alkalmával jöttek létre. Érdemes lenne mindenesetre megtudni, mi készteti az OHN egyes munkatársait arra, hogy szervezetük alapelveit megsértve uszítsanak a magyar állam határait és egyben a schengeni övezetet védő szankciók foganatosítása ellen. Egyesületük alapelve ugyanis kimondja: „A segélyszervezet önkéntes munkatársai tevékenységüket a semlegesség elve szerint, pártatlanul, részrehajlás nélkül végzik, munkájukat nem befolyásolhatják politikai, gazdasági vagy vallási tényezők…”

De talán méltatlan is lenne, az OHN egészét azon szervezetek közé sorolni, melyek gomba módra szaporodnak azzal a céllal, hogy a címkecsalás fedezéke mögé bújva fejtsék ki destruktív hatásukat. Nyílt titok, hogy ezek a közismert szervezetek valójában nem is azokat a csoportokat képviselik, melyek védelmének programját zászlojukra tűzik, hanem kenyéradó gazdájuk, egy nagyravágyó, Magyarországról elszármazott aggastyán érdekeit szolgálják, aki önmaga liberális-ateista képére igyekszik formálni a világot és a „minden falúból egy kutya” elve alapján szervezi báránykáknak álcázott, vezényszóra támadó, haragos ebeinek falkáját. Milyen jól hangzik ugye a név, hogy „Emberi jogokat védő szervezet”! És ha naponta halljuk a hírekben, hogy „Jogvédők megállapították…”, nem is kételkedünk benne, hogy hiteles az állítás, hiszen jogvédelemre szakosodott emberek állnak a közzétett szakvélemény mögött. Jogszerű magatartást ír tehát le a brosúra, amely arról informálja a migránsokat, hogyan lehet kijátszani a magyar törvényeket, és talán jó tanácsokat ad arra vonatkozólag is, miként kell „kegyetlen, erőszakos bánásmódot” a hatóságok nyakába varrni. Még jobban hangzik a „Társaság a Szabadságjogokért” név, és ha megnézzük a szervezet honlapját, arról is értesülünk, miféle hőstettek fedik a szabadságjog fogalmát e tömörülésben, melynek március 13.i bejegyzése büszkén közli: „A bíróságon támadtuk meg a március 15-i füttyszó betiltását”. De jó, hogy ezt közzétették! Most legalább tudjuk, mely büdös lyukból fúj az a szél, amely történelmi önazonosságunk méltóságát igyekszik meggyalázni, kisstílusú politikai célok érdekében! (Orbán Viktor: „Bolond lukból bolond szél fúj.”)

Az ötletgazda bizonyára komoly prémiumot kapott háttéri forrásokból, mely „Nyílt Társadalom Intézet” néven finanszírozza és irányítja leányvállalatai tevékenységét a Vénember fölösleges pénzével. De vajon milyen jelentést takarhat a társadalom nyíltságának fogalma, ha számításba vesszük azt is, hogy több mint háromezer évnyi fejlődés során jutott el az emberiség ahhoz az ideálisnak tűnő államformához, melyet köznyelven szólva nyugati demokráciának nevezünk? További érlelődés szükségét nyilván nem zárhatjuk ki, itt azonban meg kell állnunk egy pillanatra, hogy a káoszelmélet alapján tehessünk különbséget „nyílt” és „zárt” rendszerek között: Nyílttéri tüzek ugye elharapódzhatnak, erdőtüzet okozhatnak, világégéshez vezethetnek, zárttérben tartott lángok viszont ellenőrizhetők és csak a mindenkor megkívánt meleget szolgáltatják. Ki tudhatja tehát, hogy milyen „nyílt” társadalmi rend lebeg a magát világmegváltónak képzelő Öregember lelki szemei előtt, amikor Pandóra szelencéjének fedelét feszegeti. Az általa pénzelt és elvei szerint működő Eötvös Károly Intézet erről, bemutatkozó önábrázolása alkalmával, csupán valamicskét árul el: Célja az, hogy „a hagyományostól eltérő, újszerű intézményi formát teremtsen a demokratikus magyar közélet formálására.” Egy ilyen nagyigényű reform megvalósítása valóban komoly intézményi befolyást igényel, és ez lehetett az oka annak is, hogy Majtényi László, a szervezet elnöke, nyilván valami isteni csodában reménykedve, jelöltként indult az államfőválasztáson. Isten azonban átlátott a turpiságon és meghiúsította a könnyen azonosítható címkecsalást. Ha másnak nem, neki tudnia kellett, hogy a kandidátus, minden látszat ellenére nem Majtényi László, hanem Soros György, aki mérhetetlen becsvággyal igyekszik a keresztény hitvallás szellemi hatalmát világszerte gyengíteni.

Vagyona segítségével, melyet nem vihet magával a pokolba.