(Magyar Idők 2015 szeptember 22)

https://magyaridok.hu/velemeny/migracios-problema-tomeglelektani-megvilagitasban-21899/

Döbbenettel, néha nem kis szorongással figyelhettük az elmúlt hetekben a migránsok végeláthatatlan áradatát és az értelmetlen színjátékot, mellyel a határsértők tömege önmagát igyekezett megjeleníteni. Ha valaki eközben azzal a benyomással szembesült, hogy a számtalan egyedből álló sokaság alakjában olyasfajta lény kel szeme láttán életre, mint egy organikusan kialakított szervekkel rendelkező teremtmény, jó úton haladt a jelenség magyarázatának tudományos megközelítésében.

A kollektív magatartási formák autopoetikus szerveződésének tana a francia katonaorvosra, Gustave Le Bonra vezethető vissza, aki a 19. század végén adatta ki a Tömegek Pszichológiája címmel azt az ott leírt törvényszerűségek tekintetében mindmáig helytálló művet, mely arra a megállapításra jut, hogy a tömegek viselkedésében rendre testet ölt egy nagyfokú hatalomérzet, amely áthatja az emberáradatot alkotó egyéneket és kiváltó oka egy természetellenes viselkedésnek. Sigmund Freud, az ismert elmeorvos, Le Bonra hivatkozva egy időlegesen létrejövő, egymástól elkülönülő, ám egymáshoz szervesen kapcsolódó elemekből álló közösségről beszél, melyben elvész az egyes személyek ítélőképessége. A kollektív magatartási formában összeolvadt egyedek nem képesek a tényeket objektív módon szemlélni, érzékeléseikben vakká válnak az őket körülölelő valóság meghatározó feltételei iránt. Az egyén feladja önálló törekvéseit és egy irracionális késztetés hatására alárendeli magát a vezéreszme minden személyes indítékot felülíró, majdhogynem vallásos értelemben vett üdvözítő akaratának. Ezzel egy olyan tudatállapot uralkodik el rajta, amely számos, nem ritkán önveszélyeztető téveszmének is szabad utat enged. A brit kutató Clark McPhail egyenesen a tömegek háborodott magatartásáról beszél.

Ennek a kóros elvakultságnak jellemző esetét láttuk megnyilvánulni már abban a viselkedésben is, melyet a migránsok jó része tanúsított, amikor nem volt hajlandó alávetni magát a regisztrációs eljárásnak. Nem nyújtott be menekültjogi kérelmet, nem adott ujjlenyomatot és elindult az országutakon, sokszor az éjszaka sötétjében a szó szoros értelmében vakon, végső célja Németország felé. Azzal a meggyőződéssel, hogy ehhez ugyanúgy, mint a határsértéshez, politikai patrónusai felhatalmazása alapján, megkérdőjelezhetetlen joga van. Az érintett személyek, mint ahogy ezt a riportokból és megfelelő híradások tartalmából megállapíthattuk, nem elesett menedékkérőnek érezték magukat, hanem egy legyőzhetetlen hatalmi erő képviselőinek, akik joggal várják el, hogy ne az érvényes jogszabályok szelleméhez, hanem igényeikhez igazítsák a bánásmódot abban az országban, melyet jószerével elfoglaltak. Azt, hogy mennyire természetesnek érezték törvénybeütköző cselekedeteiket, mi sem bizonyítja jobban, mint egy migráns nyilatkozata, aki az osztrák köztévé szombatesti főadásában elpanaszolta, hogy Magyarországon a rendőrök viselkedése alapján bűnözőnek érezte magát. A műsorvezető minden bizonnyal tudta jól, miért nem kérdezi meg, miben állt a magyar rend őreinek inkrimináló viselkedése.

Le Bon egy további megállapítása kimondja, hogy a tömeget irányító hangadók előszeretettel apellálnak humánus érzületekre, sőt gyakran igyekeznek destruktív célkitűzéseiknek az emberiesség követelményeit előtérbe helyezve érvényt szerezni. Röszkén jelenlévő riporterek beszámoltak egy esetről, melynek során védőpajzsként (vagy kopjaként?) maguk elé tartott gyerekek töltötték be a befogadó állomásról való kitörések alkalmával a funkciót, hogy erkölcsi hatású faltörők formájában megbontsák a közutak oltalmára kirendelt rendőrkordont. A sikeres akció után a tömegek az autópályán céltalan menetelésbe kezdtek. Biztosak lehetünk benne, hogy állításaikkal ellentétben nem gyalog akartak eljutni Budapestre, a megmozdulást nyilvánvalóan zsaroló célzatú erődemonstrációnak szánták, bízván abban, hogy a magyar hatóságok követeléseiknek végül mégiscsak eleget tesznek. A már begyakorolt eljárási módot sikerrel alkalmazták Ausztriában is, Salzburg autóútjain tömegesen keltek útra Németország felé, hogy ott a szállításukkal megbízott vonatok vészfékei segítségével irányítsák a szerelvényeket azokra a „feltételes megállóhelyekre” ahol le akartak szállni, hogy nyomtalanul eltűnhessenek a hatóságok szemei elől.

Az IÁ- terroristák kegyetlenkedéseihez hasonlítható a kommandós akció, melynek során a Horgos/Röszkei határzár elleni támadás alkalmával a migránsok két 5-6 év körüli gyermeket dobtak át a kerítésen – abban a reményben, hogy a magyarok a gyerekek szenvedéséért magukat okolják majd és „méltó bűnbánattal” megnyitják a határt az emberáradat előtt.

Mindhárom fentebb idézett szerző megjegyzi, hogy semmiből elővarázsolt „vezérek” – többnyire politikai személyiségek, akik valamilyen formában a tömeg érdekeit képviselik – a szerveződések kohézióját nagymértékben növelik. Angela Merkel bizonyára nem számított rá és feltehetően nem is örült neki, hogy egy nem éppen átgondolt megnyilvánulása alapján ő is ebben a megtisztelésben részesül. A Keleti Pályaudvaron az ő nevét skandálva, portréját magasba emelve adták elő követeléseiket kéretlen vendégeink. Horgoson a támadás előtt, mint egy védőszenthez fohászkodtak hozzá; órák hosszat skandálták: „Merkel segíts!” Vezérüknek, mi több őrangyaluknak kiáltották ki, ez pedig azzal jár, hogy bármilyen kellemetlen meglepetéssel is szolgálnak Németországban a befogadottak, Merkelnek kell felelnie érte. Így ha a német sajtó a Röszke/Horgos határon lejátszódó eseményeket objektívan értékeli, politikai karrierje már meg is pecsételődött.

A német kancellár, ha nem is előidézője, de elkötelezett támogatója a jelenleg zajló folyamatoknak. Érthetetlen szerepvállalását kétségkívül személyes titkok övezik. Ám egy biztos: az előtérbe helyezett, szüntelenül hangoztatott humanitárius indíték csak látszólagos jogcíme egy kétes színezetű ténykedésnek. Valós okát annak, hogy az EU politikai elitje hónapok, sőt évek óta semmiféle hajlandóságot nem mutat napjaink népvándorlásának megfékezésére, háttéri megfontolásokban kell keresni. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy országunk és személyesen Orbán Viktor miniszterelnök az unió törvényeivel összhangban álló szükséges lépések megtétele után tarthatatlan kritikák és gyalázatos rágalmak kereszttűzébe került.

Nehéz lenne tehát megmondani, miféle eltitkolt érdekek fűződnek a migrációs áradat megfékezését nemcsak hogy hátráltató, de a végeláthatatlan folyamat fenntartását kimondottan támogató törekvésekhez. A rejtély megfejtéséhez némi iránymutatással szolgál talán egy kutatási eredmény, melyet a múltban lejátszódott folyamatok beható tanulmányozása eredményezett: ”A tömegek vezéregyéniségek által könnyen irányíthatók és hisztérikus reakciók kiváltására kiválóan alkalmasak.” Lásd Wilhelm Reich: A fasizmus tömegpszichológiája. (Die Massenpsychologie des Faschismus).