Kerek ötven esztendővel ezelőtt, 1974-ben kerültek elő a budavári szoborleletek egy töltési gödörből. Azóta óta is számos rejtély övezi a kb. 70, részben jó állapotban lévő torzó és számtalan kisebb töredék művészettörténeti hovatartozásának körülményeit. A késői gótika művészi felfogásának – nemkülönben magasszintű technikai felkészültségének – megfelelő szobrok egy Budán, Zsigmond király (1368 – 1437) palota építkezésének keretei közt működő műhelyben lettek megalkotva. Félkész művek arra engednek következtetni, hogy a szobrok egy kőfaragó műhely ismeretlen körülmények közt, a 15. század második felében történő felszámolása alkalmával kerültek föld alá. Nem igényel különösebb bizonyítást a tény, hogy a műhelyben tevékenykedő – nagy mennyiségű, különböző művekhez köthető töredékek alapján megítélhető – művészek sokadalma a későbbiek során más európai alkotó-üzemekben talált foglalkoztatásra.

A kimondottan egységes szellemben megalkotott, feltételezhetően más és más művész nevéhez köthető szobrok stílusjegyeit, illetve azok genezisét illető találgatások ez idáig csupán arról folytak, vajon mely külső hatások érvényesülhettek a műhely feltűnően egyéni művészeti formarendjében. A kérdés legtöbb esetben úgy fogalmazódott meg, hogy az Ausztriában, Németországban vagy Franciaországban létrejött művészi alkotások által kiváltott impulzusok hatottak-e meghatározó mértékben a Budán kialakult művészi felfogásra. Általánosan elfogadott nézet szerint zömében idegen, Európa különböző régióiból érkezett elsőrangú mesterek dolgoztak a műhelyben. Ez kezdetben így is lehetett. Ne feledjük azonban, hogy a budavári királyi palota építése már Mátyás király és Nagy Lajos korában, a 13. század közepén megkezdődött, semmi sem indokolja tehát a felfogást, hogy a műhely fennállásának ideje kizárólag Zsigmond király uralkodásának korszakához köthető. Így ahhoz sem, férhet kétség, hogy a műhely több mint százéves fennállása folyamán helyben érlelődött ki a leletekben megvalósuló művészi felfogás, melyben a későgótikus szobrászművészet látásmódja mintaszerűen ábrázolódik. Ez azt jelenti, hogy nem a budavári művészek alkalmazkodtak Európa más országaiban kialakult stílusjegyek átvételével a kor divatjához, hanem a budavári építkezések alkalmával létrejött művészeti felfogás terjedt el a szokásos mesterlegény vándorlás eredményeként Európában. Nem vitatható, hogy a korai gótikus kőfaragó művészet Franciaországból kiindulva terjedt el egész Európában, arra viszont nehéz bizonyítékot találni, hogy a kései gótika művészeti felfogásának talán központi kiindulópontja a budavári kőfaragó műhely lenne. Különös jelentőséggel bír ezért a faktum, mely egyértelműen utal egy jeles magyar kőfaragóművész közreműködésére a nürnbergi St. Lorenz Templom nagyhírű szentségházának figurái megalkotásában. Jegyezzük meg elöljáróban, hogy az Adam Kraft nevéhez fűződő szobrok finom érzelmi rezdülésektől átitatott arckifejezéseiben félreismerhetetlen módon jelennek meg a budavári műhelyre jellemző, portré jellegű, mélyen fekvő pszichés átitatottságra utaló stiláris jegyek.

A 3.4 m. átmérőjű 20 méter magas támpillérek és tornyocskák („fiálék”) szövevényével díszített építmény, amely Krisztus életéből vett 4 jelenetet ábrázol összesen 20 bibliai alakkal, szűk három év alatt készült el 1493 közepe és 1496 vége között. Adam Kraftról feljegyezték kortársai, hogy kis műhelye volt, melyben legfeljebb két segítővel dolgozott. Ezek egyike, „Péter”, (Piter?) otthagyta egyik művén rovásírásos kézjegyét.  Erre a számunkra különleges jelentőséggel bíró momentumra Hans Konrad Röthel, a Münchenben székelő Művészettörténeti Központi Kutatóintézet (Zentralinstitut für Kunstheschichte) alapító tagja hívja fel a figyelmet – egy a Második Világháború idejen frontszolgálatos katonáknak szánt „Das Sakramentshaus von Adam Kraft” c. tanulmányában (Gebr. Mann Verlag, Serie: Der Kunstbrief).

Ismert, hogy Adam Kraft nem csupán kőfaragó, hanem építő mester is volt, aki főleg a „mikró architektúra” területén tevékenykedett, így nagy valószínűséggel feltételezhető, hogy a szentségház megalkotása során Péterre hárult a figurák megalkotása feladatának jelentős része, míg Kraft mester (másik, fiatalabb segítőjével) elsősorban az építészeti feladatok megvalósításán dolgozott. Nem férhet kétség hozzá, hogy a budavári műhely szellemének Nürnbergben fellelhető nyomai nem képeznek véletlenszerű, izolált jelenséget. Célirányos kutatási eszközök bevetése, jó kiindulási ponttal, minden bizonnyal meglepő eredmények feltárásával járna. Merjünk NAGYOK lenni!